Babilon Képzéssorozat

Babiloni Istenek testközelből

Az ókorban Istenekkel éltünk együtt, akik napi szinten segítettek minket. Segítségükkel békés, szeretetteljes, vitális, boldog életet tudtunk élni, melyben nagyon nagy fokú volt a szellemi felemelkedésünk. Képesek voltunk uralni az életünket. Fő lakhelyük Babilonban volt, de több közösségben is jelen voltak és segítették az embereket. Itt az ideje, hogy újra a segítségüket kérjük és felemeljük önmagunkat és társadalmunkat. Ebben segít neked ez a képzés.

Egy utcára fogunk érkezni Babilonba, az Istár kapuhoz, ahol minden arany fényben ragyog. Ez a sárgás fény árad mindenkiből és mindenből. Az emberek nagyon nyugodt, békés tekintetűek. Látszik rajtuk az egység, ahogy állnak
egymás mellett és szelíden néznek ránk.

Az Istenek itt élnek köztük. Jó érzés a jelenlétük, támogatásuk, szeretetük. Mindenkiben és mindenben rend van. Itt kész vannak az emberek. Nekik mindent odaadott ez a bolygó, ami adható. Az Istenek napi szinten segítik itt az emberek tisztulását és felemelkedését.

A képzés 8 részből áll.

Babilon I. fokozat

Ré/Ámon Isten: Főisten, napisten, férfias erő, egy korong forog a mellkasán. Nagyobb termetű a többi Istennél. Ereje és intelligenciája is messze meghaladja a többiekét. Sugárzó fénye szemet gyönyörködtető. Hozzá tartozik az igazságosság, erő, hatalom, vezetési képességek, teremtőerő, alkotás, rend, összefogás, összetartozás, egyetértés, tűz.

Hathor/Ármor/Izisz Istennő: Nőies lágyság. Feladata a főisten lágyságának biztosítása. Szépsége lenyűgöző. Hozzá tartozik a szépség, a kedvesség, a lágyság, a nőiesség, anyaság, szerelem, befogadás, mágia, víz, termékenység, szaporodás.

2 db gyűrűt készítünk.

Babilon II. fokozat

Az első teremtett Istenpár Su Isten és Tefnut Istennő.

Száhin/Su(t) Isten: Fény, levegő, boldogság, öröm, jókedv, báj, játékosság, huncutság, szabadság, tánc, zene, ritmus, összhang.

Tefnut Istennő: Víz uralása, a sötétség megismerése, távoltartása és uralása, A hajnalpír, a felébredés istennője. Su Isten és Tefnut Istennő együtt a tökéletes egyensúlyt és a harmóniát képviselték.

2 db gyűrűt készítünk.

Babilon III. fokozat

Geb/Ozirisz Isten: A föld, eső, gyarapodás, bőség, megszilárdulás, anyag utáni sóvárgás uralása.

Thot Isten: A tudomány, bölcsesség, nyugalom, türelem, kitartás, hit, mágia, matematika.

2 db gyűrűt készítünk.

Babilon IV. fokozat

Hunszu Isten: A testi és lelki problémák helyreállítása, egyensúly, tisztánlátás, tanácsadás, oktatás, gondoskodás, idő, élethossz, személyiség. Feje sólyom formájú. Ré Isten fia.

Anubisz Isten: A túlvilág és a halál feldolgozása, életek tudatosítása, szellemre ébredés, lelki megtisztulás. Feje sakál formájú. Ré Isten fia.

2 db gyűrűt készítünk.

Babilon V. fokozat

Neith Istenanya: Anyaság, védelmezés, gyógyítás.

Ptah Isten: Teremtőerő, tisztaság, tisztánlátás, tisztánhallás, tisztánérzés.

2 db gyűrűt készítünk.

Babilon VI. fokozat

Széth Isten: A negatív dolgok lebontása, elektromos és magnetikus fluid feletti uralom, erő, hatalom.

Nephthüsz/Nebethet/Szesat Istennő: Védelmezés, összefogás, összetartozás, egység, oktatás, gyermeknevelés, Széth Isten hitvese, Szesat minőségben Thot Isten hitvese.

2 db gyűrűt készítünk.

Babilon VII. fokozat

Szakhmet Oroszlánistennő: Az élet úrnője, elűzi a fertőzéseket, a testi és lelki problémák helyreállítója, szétbontó és védelmező, Ptah Isten hitvese.

Nofertum Isten: Az étel ura, termékenység, újjászületés, védelmező, lét és nemlét, Ré Isten megjelenési formája

2 db gyűrűt készítünk.

Babilon VIII. fokozat

Mut Anyaistennő: Ré Isten felesége, az ég úrnője, megújulás, anyaság, szülés támogatása, oroszlán fejű, test és lélek megtisztítása, teremtés, tűz elem feletti uralom, Istenek feletti hatalom.

Hórusz Égisten: Sólyom formájú a feje, gyógyítás, látás, állatok ura, védelmezés, akarat, harciasság, zene, bölcsesség, tökéletesség.

2 db gyűrűt készítünk.

SZEPT.

23

szerda

Következő induló időpont

2026. szeptember 23.  Babilon V. fokozat első része (Neith Istenanya)

17:30

Jászalsószentgyörgy és Online

Online és tanteremben is megtartom egyszerre.

Jelentkezés névvel, telefonszámmal, elfogadott nyilatkozattal és hogy online vagy személyesen végzed.

Oktató: Dömény István, 20/466-3384, [email protected]

Helyszín: Online vagy Spirituális Tanok Központ, Jászalsószentgyörgy

Időpontok: A képzés több alkalomból áll, mely a hírlevélben meghirdetett időpontokban végezhető el.

Jelentkezési határidő: a képzés előtti csütörtökön 12 óráig

Jelentkezés módja: a lenti űrlapon vagy e-mailben az [email protected] címen, számlázási névvel, telefonszámmal és címmel, egyben kedvezményesen vagy fokozatonként fizeted és hogy kérsz-e gyűrűket hozzá. Számlát állítok ki, melyre utald el kérlek a képzés díját, küld el, hogy elfogadod az alábbi nyilatkozatot. Linket küldök a képzésre, melyen be tudsz lépni. A tananyagot pdf-ben kapod mailben, vízjellel ellátva.

Díja: 35.000 Ft/fokozat, Ismétlés 15.000 Ft/fokozat, 55.000 Ft/gyűrű, 2db gyűrű fokozatonként, összesen 16 db

20% kedvezménnyel egyben a 8 fokozat 224.000 Ft (280.000 Ft helyett)

20% kedvezménnyel egyben a 16 gyűrű 704.000 Ft (880.000 Ft helyett)

20% kedvezménnyel egyben a képzés és gyűrű 928.000 Ft (1.160.000 Ft helyett)

A gyűrűk díja tartalmazza az avatást, plusz postaköltség, ha nem személyesen avatod. A díj kezdés napján, a képzés előtt fizetendő a helyszínen vagy online képzés esetén jelentkezéskor.

Videó a Babilon képzéssorozatról

Jelentkezés a Babilon Képzésre

Babilon Képzés

Az ókorban Istenekkel éltünk együtt, akik napi szinten segítettek minket. Segítségükkel békés, szeretetteljes, egészséges, boldog életet tudtunk élni, melyben nagyon nagy fokú volt a szellemi felemelkedésünk. Képesek voltunk uralni az életünket. Fő lakhelyük Babilonban volt, de több közösségben is jelen voltak és segítették az embereket. Itt az ideje, hogy újra a segítségüket kérjük és felemeljük önmagunkat és társadalmunkat. Ebben segít neked ez a képzés.