Élj egy békés, nyugodt életet.

Belső békénket a gondolatüres jelenlétben találjuk meg. Ezt háromféleképpen érhetjük el. Amikor arra koncentrálunk, amit épp csinálunk, amikor a jelen pillanatra koncentrálunk vagy amikor nem ítélünk. Az első esetben szabad akaratunkkal élve a figyelmünket egy adott tevékenységen tartjuk, és nem engedjük, hogy elkalandozzon a múltba vagy a jövőbe. A második esetben a jelen pillanatban rácsodálkozunk a világra. A harmadik esetben pedig csak befogadunk, és nem ítéljük meg a felénk érkező információkat.

Mindezt a hétköznapi cselekményekben kell minél gyakrabban megélnünk, míg állandósul bennünk és így az életünk folyamatos részévé válik. Ehhez segít a képzés sok gyakorlati technikával és számos meditációval. Vannak gyakorlatok, melyek a jelenlétünket növelik és vannak, melyek az agyunk elcsendesítését segítik. Egy kellemetlen élethelyzetben az ajánlott technikával a jelenbe tudunk kerülni és egyből átértékeljük helyzetünket, mely által jobban reagálunk rá.

Minden esemény tanít minket, így fontos, hogy ha már lezajlott, akkor jól ki tudjuk értékelni és tanuljunk belőle. Ezt csak test-lélek-szellem hármasságban érdemes megvizsgálni, vagyis tanulmányozzuk érzékelésünket, érzelmeinket és gondolatainkat.

Neked való a Belső Béke Képzés, ha: 
 
  • Szeretnéd megélni és megtapasztalni a belső béke állapotát.
  • Szeretnéd a belső hangodat jobban megerősíteni.
  • Néha hívatlan gondolataid vannak, és szeretnéd a gondolatürességedet fejleszteni.
  • Megtanulnád, hogyan kezeld a fizikai fájdalmat gondolatürességgel.
  • Megtanulnád, hogyan kezeld a lelki fájdalmat gondolatürességgel.
  • Megértenéd, mit üzennek a körülötted lévő helyzetek.
  • Megérted, miért fontos elengedned a lelki terheket, és hogyan kapcsolódik össze a gondolatüresség és a kommunikáció.
 
Kapsz egy konkrét viselkedési és hozzáállási mintát, amellyel kevesebb lelki terhet cipelsz majd magaddal a mindennapokban.

Videó a Belső Béke Képzésről

Belső Béke, Egészség, Jelenlét, Stressz elengedése videó gyakorlattal:

A képzés könnyen elvégezhető, nem igényel semmilyen elővégzettséget. Gyorsan használható a mindennapok rendbetételéhez. Sokkal kiegyensúlyozattabbak leszünk általa és jobban megismerjük magunkat. A világ változik körülöttünk, mert mi is változunk.

A gondolatüresség lehetőséget ad nekünk, hogy elkerüljük a fizikai és az érzelmi fájdalmat is.

A legtöbb ember ébren álmodja végig az életét és észre sem veszi milyen fantasztikus életet hagyott ki. Arra bíztatlak, hogy ébredj fel és légy jelen az életedben. Hozz tudatos döntéseket és fogadd tudatosan a hozzád érkező információkat. Ez által képes leszel békében élni, mely a boldogság, az egészség és a siker kulcsa.

Oktató: Dömény István tanításai alapján Dömény-Hudák Adrienn

Helyszín: Spirituális Tanok Központ, Jászalsószentgyörgy vagy online kamerával

Időpontok: 2026. Szeptember 26. szombat, 10:00 órakor.

A képzés 1 alkalomból áll. 

Ha feliratkozol a hírlevélre az [email protected] címen, megkapod az elkövetkezendő képzések időpontjait is.

Jelentkezési határidő: a képzés előtti csütörtökön 12 óráig.

Jelentkezés módja: e-mailben az [email protected] címen, névvel és telefonszámmal
Díja: 35.000 Ft. 

Ismétlés díja: 15.000 Ft, mely javasolt.

Jelentkezés a Belső Béke Képzésre

Belső Béke Képzés

Belső békénket a gondolatüres jelenlétben találjuk meg. Mindenkinek szüksége van belső békére. A képzés könnyen elvégezhető, gyorsan használható a mindennapok rendbetételéhez. Sokkal békésebb, kiegyensúlyozottabb leszel általa és jobban megismered önmagad.