Your browser version is outdated. We recommend that you update your browser to the latest version.

Belső Föld Képzés

Előszó:

Csodálattal tekintek a Belső Földre, akik ilyen nagy kegyben részesítenek minket. Ezekben a gyakorlatokban olyan közel engednek magukhoz, amit ember még nem tapasztalt meg. Lenyűgöző az a közvetlenség és segítőkészség, ahogy az elemlények törődnek velünk. Olyan élményeket kapunk, amit szavakkal meg sem tudunk majd fogalmazni. A fizikai test egészségessé tétele sosem volt még ilyen kézzel fogható és magával ragadó. Bámulatos ez a világ és hálás vagyok, hogy én vezethetlek el ide titeket.

Eddigi tanításaim legmagasabb fokán állva örömmel nyújtom át nektek ezt a csodás képzést.

Szeretettel

 

Belső Föld Képzés

Ezen a képzésen egy olyan világba látogatunk el, mely mindig is volt a mélyben, szórva fényét és melengetve a felszínt. Ha házat építünk, akkor mi is benne lakunk és nem a tetején. Így volt ez akkor is, amikor megalkották otthonunkat, a Föld bolygót. A Belső Föld sokkal régebb óta lakott, mint a felszíni és így kultúrája is messze megelőzi a miénket. Nagyon sok szociális és erkölcsi kérdést megoldottak, technológiájuk is fejlettebb. Bár az átlagember szeme elől elrejtik őket, azért magasabb körökben szívesen veszik a támogatásukat a mi világunkban is. Tisztánlátással és mentális vándorlással be lehet jutni ebbe a világba, ha kapunk engedélyt a belépésre. Az én képességeimmel és engedélyemmel fogunk közösen belépni és felfedezzük ezt a birodalmat is. Készülj egy teljesen új szemléletre és értékrendre, mely évezredekkel előzi meg korunkat. A földi élet itt kezdődött a Belső Földön és csak később népesítették be a felszínt is. A felszíni élet a Fény Kultúrájában kezdődött, amit egy másik képzésemen ismerhetsz meg. A Belső Földön kézzel fogható számukra az egység és az összetartozás fontossága. A fejlődés az elsődleges céljuk, mellyel együtt emelik a társadalmat. Sokat fogunk tőlük tanulni!

A képzés több részből fog állni. Megismerkedünk az ott élőkkel, mindennapjaikkal és együtt gyakorolunk velük, hogy jobbá, tisztábbá és magasabb képességűvé tegyük magunkat. Abban a világban az emberek együtt élnek az elemlényekkel, akik boldogan segítenek az embereknek. Érdekes dolog közelről megfigyelni és együtt tevékenykedni például egy törpével vagy egy sellővel. Az elemlényeknél óriási tudás és képességek vannak, melyeket meg lehet tanulni tőlük. Gyere velem erre a fantasztikus utazásra és tedd magad jobb emberré, mely által az életed is szárnyalni fog. Ezzel embertársaidat is emeled, hogy jobb hellyé tegyük ezt a felszíni társadalmat is.

A képzés első 3 része az alábbiakból áll.

Belső Föld I. fokozat

Ez egy sokkal magasabb rezgésű világ, mint bármely eddigi és az innen kapott segítség sokkal hatékonyabb, gyorsabb, erősebb, mint bármi más. Elmegyünk a Törpék ötletlakomájára, a Sellők érzelemkoncertjére, a Tündérek utaztató énekére és a Szalamanderek akarat tűzszőnyegére. Megismerkedünk a helyszínnel és az elemlényekkel. Az első 3 részben az elemlényekkel veszük fel a kapcsolatot, eggyé válunk velük és segítségükkel tesszük jobbá magunkat. Megkapjuk mind a 4 elemlény birodalomtól azt az erőt, amit az ott élők folyamatosan kapnak. Az első fokozaton a fizikai testünk egészségét tesszük rendbe az elemlények segítségével.

A fokozat elvégzése után elemlény gyűrűket van lehetőséged vásárolni. Az első fokozat után 4 db gyűrűt, melyek a fizikai test egészségét adják oda. Ezekbe az elemlények egészség helyreállító és megőrző erejét rakom bele, amik a fizikai test regenerálását idézik elő. A készen kapott gyűrűket személyre kell avatni, melyet csak együtt tudunk elvégezni. Nagy tisztesség, hogy ezt megtehetjük és használhatjuk. A gyűrűk készítésének és avatásának pontos menete titkos. Ezt a tavaszi táborban tudod megtenni, melyhez online is be lehet kapcsolódni. A gyűrűkkel mások egészségért is tudsz tenni. Tehát 4 db gyűrűt készítünk:

Törpék fizikai test regeneráló gyűrű, Sellők fizikai test regeneráló gyűrű, Tündérek fizikai test regeneráló gyűrű, Szalamanderek fizikai test regeneráló gyűrű

Díja: 25.000 Ft/db mely tartalmazza az avatást is, plusz postaköltség, ha nem személyesen avatod.

Belső Föld II. fokozat

Ezen a fokozaton az asztrál testünk, lelkünk tesszük tisztává. Itt is az elemlényekkel dolgozunk együtt.

Törpék asztrál test, lélek tisztító gyűrű, Sellők asztrál test, lélek tisztító gyűrű, Tündérek asztrál test, lélek tisztító gyűrű, Szalamanderek asztrál test, lélek tisztító gyűrű.

Díja: 25.000 Ft/db mely tartalmazza az avatást is, plusz postaköltség, ha nem személyesen avatod.

Avatási időpontot lásd lent.

Belső Föld III. fokozat

Ezen a fokozaton a szellemi, mentál testünk hozzuk egyensúlyba. Itt is az elemlényekkel dolgozunk együtt.

Törpék szellemi, mentál test, kiegyensúlyozó gyűrű, Sellők szellemi, mentál test, kiegyensúlyozó gyűrű, Tündérek szellemi, mentál test, kiegyensúlyozó gyűrű, Szalamanderek szellemi, mentál test, kiegyensúlyozó gyűrű

Díja: 25.000 Ft/db mely tartalmazza az avatást is, plusz postaköltség, ha nem személyesen avatod.

Avatás a nyári táborban, lásd lent.

 

Belső Föld I. fokozat időpontja 2023.02.12. és 03.05 10-18 óráig

Belső Föld II. fokozat időpontja 2023.04.02. 10-18 óráig

Belső Föld III. fokozat időpontja 2023.05.13. 10-18 óráig

Díja: 30.000 Ft / fokozat

Belső Föld I. fokozat fizikai test regeneráló gyűrűk avatási időpontja 2023.03.05-12.

Belső Föld II. fokozat asztrál test tisztító gyűrűk avatási időpontja 2023.04.29. 10-18 óráig

Belső Föld III. fokozat mentál test kiegyensúlyozó gyűrűk avatási időpontja 2023.06.04-11.

Díja: 25.000 Ft / db

Online és tanteremben is megtartom egyszerre.

Jelentkezés névvel, telefonszámmal, elfogadott nyilatkozattal és hogy online vagy személyesen végzed.

Cookie Policy

This site uses cookies to store information on your computer.

Do you accept?